Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés

1
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője
Egyesület

Jelentés alulnézetből

a devizahitel-válság kialakulásának okairól és
2010. évi magyarországi fejleményeiről
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés

2
Tartalomjegyzék:
1. Bemutatkozás
2. Az előzmények
3. A helyzet
4. A Bajnai és az Orbán-kormány megoldási kísérletei, azok értékelése
5. Várható fejlemények
6. Megoldási javaslataink
7. Mellékletek (táblázatok, hivatkozott jogszabályok -a www.pszlf.com honlapról letölthetőek)

1. Bemutatkozás

Egyesületünk alapítói ( akik között a hitelválságban érintett adósok, abban nem érintett, de a
lehetséges kilátások súlyát érzők, szakemberek és laikusok egyaránt vannak) 2009 februárja óta
találkoznak rendszeresen annak érdekében, hogy elemezzék a hitelválság kialakulásának okait,
jelenségeit, hogy megkíséreljenek kivezető utakat találni, erre irányuló javaslatokat kidolgozni a
társadalom és a döntéshozók számára. E munka során 2009 augusztusában még mint hitelesek.org
csoport két demonstrációt szerveztünk Banksztertúra néven, az elsőt a hozzánk forduló adósok által
leginkább kifogásolt működésű AEGON egyik fiókja előtt, a másodikat pedig a PSZÁF székháza
előtt, mely esemény egyben a PSZLF ( akkor még Pénzügyi Szervezetek Lakossági Felügyelete
néven) megalakításának ötletét is felvetette. Az egyesület 2009. szeptember 28-án alakult,
bejegyzésére 2010-ban került sor. A PSZLF- célja és küldetése a hitelt felvevő adósok vagy
hitelhez jutni kívánók érdekeinek védelme, a pénzügyi szervezetek működésének lakossági
szempontú figyelemmel kísérése és minősítése azért, hogy a jelenlegi adósi kiszolgáltatottság
megszűnjön, és legyen egy elkötelezett érdek-képviselete a lakosságnak is a pénzintézeti és az
ehhez kapcsolódó állami szférához való kapcsolatában. E küldetésünk teljesítése érdekében a saját
szempontjaink, képességeink és tapasztalataink alapján elemezni kívánjuk a devizahitel-válságnak
nevezett jelenséget, és s annak 2010. évi fejleményeit.

2. Az előzmények

Általános jellemzés
A magyarországi belső eladósodás szerzett immunhiányos tünetegyüttesként jellemezhető.
Gyökerei részben világgazdasági folyamatokban (a gazdasági növekedés megtorpanásának
ellensúlyozása az első olajválságot követő olcsó petrodollár-özönre alapozva, a kamatszint
növekedése után adósságcsapdának bizonyult Magyarországon is), az ún. rendszerváltás utáni
magyar társadalom tudatossági szintjében, az ország politikai vezetésének kényszeres megfelelési
és igazodási vágyában keresendőek (Moszkvának, vagy Brüsszelnek, de valakinek mindig meg kell
felelni, ha másnak nem, hát a Befektető mitikus figurája elvárásainak).
Ez a kényszer nagyon erős ideológiai megalapozottságú volt mindig: a politikai elit ( függetlenül a
kormányon lévő rész jobb-vagy baloldali címkézésétől) megpróbálta megérteni, mit várnak el tőle,
mi a modernitás érvényes tartalma, mi a politikailag korrekt, és ebből olyan ideológiát gyártott
magának, amellyel aztán igazolhatta saját tetteit. Ezt a politikai igazodási kényszer vezetett az
állam 80-as években történt eladósításához, amely a 90-es években töretlenül folytatódott. Ez
vezetett az öngyilkos módon végrehajtott privatizációhoz, amely hatalmas termelőstruktúrákat vert
szét, amortizált le, adott el a modernizáció reményében iparágakat a felsőbbrendű lényként csodált
külföldi befektetők részére, amelyek viszont – képesek lévén saját érdekeik követésére –
gyakorlatilag piacokat vettek. Ezzel szemben a döntéshozó magyar gazdasági és politikai elit saját
egyéni érdekeit követve a nemzet, és a lakosság érdekeit figyelmen kívül hagyva adta el a
privatizáció során a stratégiai közvagyont.

Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés

3
A kereskedelemben, a bankszektorban, energiaszektorban olyan mérvű liberalizáció ment végbe,
amely nem jellemző az etalonként irigyelt fejlett országokra. Ennek folytán ezekben a
szegmensekben a külföldi tulajdon túlnyomó erőfölényre tett szert, így a versenyt korlátozó,
hatásukban és összességükben ( belső versenyük ellenére a lakosság felé) monopolisztikus jellegű
kartellek jöttek létre.
Az általános kép felvázolása után vegyük szemügyre a fő szereplőket: a lakosságot, az MNB-t, és a
bankokat.
A lakosság
A lakosság az ún. szocializmust követő légüres térben megkísérelte megtalálni azokat az erkölcsianyagi
fogódzókat, amelyek értelmezhetővé tették volna számára a világot. Erre esélye sem volt,
mert szembe találta magát a kifinomult tudatmanipulációs ipar kontrollálatlan termékeivel, a
reklámokkal, az érthetetlen, így túlmisztifikált pénzügyi trükkökkel, a véleményformálás, a
fogyasztásra ösztönzés csalafinta eszközeivel, amelyek érvényesülésének a politikai elit nem
szabott korlátokat (jobbik értelmezés szerint maga sem lévén tudatosabb a lakosság tömegeinél),
doktriner módon minden nemzeti szintű, reális, és másutt eleminek tekintett érdeket feláldozva a
szabad verseny és a piacgazdaság szent tehenének oltárán. Egy olyan társadalomra ömlött rá a
professzionális reklám- és médiatechnika, amely erre semmilyen módon nem volt felkészülve úgy,
hogy a fogyasztói társadalom összes kihívásával szembesültek a társadalom tagjai ( fogyasztási
düh, elmaradt fogyasztás pótlása) , ugyanakkor az elvárható fogyasztói kultúra kialakulása még meg
sem kezdődött számukra. Az e közegben megjelenő, külföldi tulajdonú kereskedelmi bankok
komoly tapasztalatokkal, bevezetett pénzügyi termékekkel rendelkeztek, amelyek ezen a piacon
teljesen újak voltak. A lakosság pénzügyi kultúrája az OTP-hivatallal való kapcsolatban
formálódott, nagyon alacsony szinten rekedt meg, ami a bank-ügyfél viszonyra azóta is rányomja a
bélyegét, és amit az ügyfél kiszolgáltatottságának „természetes” tudata és annak elfogadása
jellemzett. Ez ideális terep volt a megjelenő kereskedelmi bankok számára – otthon kifejlesztett
termékeiket úgy módosíthatták, hogy a finomhangolás révén itt azok maximális profitot
hozhassanak, minimális kockázat mellett. Olyan banki termékek szabadultak rá így a lakosságra,
amelyek kockázataival nem volt tisztában, amelyek működését nem értette ( ld . pl. hitelkártyák).
Kialakult az a gyakorlat, hogy egy jó nevű, hazájában elfogadott és jól működő bank magyarországi
leányvállalata egyre inkább profittermelő gépezetté vált, mely az anyabank egyre magasabb
elvárásaival szembesült, hogy az otthoni, viszonylag csendes üzletmenetet egy jóval magasabb
profittal kecsegtető, gyarmati jellegű üzletmenettel támogassa meg. Mivel a magyar bankrendszer a
bankkonszolidációk, az azt követő privatizációk, az azokban megvalósult piacvásárlás révén (
hasonlóan a termelés és a kereskedelem szektoraihoz) mostanra több, mint 90%-ban külföldi
tulajdonosok irányítása alá került, nyilvánvaló volt, hogy sem a helyi termelés finanszírozása,
sem az egyéb, össztársadalmi szinten fontos, de profitkilátások szempontjából nem vonzó területek
nem juthatnak forrásokhoz. A lakosságot évekig az euro-övezethez való csatlakozással hitegették,
ezért sem tudta megfelelően felmérni a hosszú távra vállalt árfolyam-kockázatokat. A fogyasztásra
ösztönző reklámok megtették hatásukat, a pénzügyi ismereteket nélkülöző lakosság boldogan
fürdött a pénzbőségben, 2007-től exponenciálisan nőtt a lakossági hitelállomány, amelynek döntő
részét a deviza-alapú hitelek tették ki.
A devizahitel-válság kapcsán a lakosság túlfogyasztásáról beszélnek sokan, azt elfelejtve, hogy a
hazai termelékenység mutatóival nem korrelál a lakosság reáljövedelme, annál jóval alacsonyabb.
Az eladósodás problémakörének ezért lényeges eleme az a tény, hogy a munkaerő bérköltsége a
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés

4
szocializmus időszaka alatt az állam által „átvállalt” feladatokra tekintettel nem tartalmazott
minden, a munkaerő reprodukciójához, bővített újratermeléséhez szükséges költségelemet, így
különösen nem a lakhatás ( lakásbérlet, lakásvásárlás vagy építés) költségeit, az átlagos mai
magyar munkaerő ezért képtelen a megtakarításra. Ez a mesterségesen alacsonyan tartott
bérszínvonal a „ rendszerváltást” követően is fennmaradt, sőt, a döntéshozók szerint komparatív
előnnyé vált: legyen vonzó az ország a befektetők számára. Az alacsonyan tartott bérszínvonal, az
emelkedő árak, a gyorsuló (akár 35 %-ot is elérő) éves infláció mellett nem tette lehetővé olyan
tömeges, a lakhatás finanszírozására alkalmas megtakarítások képződését, amelyek a lakhatás
szükségleteinek kielégítését lehetővé tették volna. Laknia viszont kellett valahol, a bérlakások
száma korlátozott, a tradicionális társadalmi minta a saját tulajdonú lakás, ami az élet célja és álma.
A lakáshiány szükségszerűen terelte a lakosságot a devizahitelezés felé: stabilnak és olcsónak tűnő
források álltak rendelkezésre, a munkahelyek szintén stabilnak és hosszú távon megtarthatónak
tűntek, az 1998-2002 közötti időszakban kisebb reálbérnövekedés indult meg, így a lakosság
figyelme 2002. évi választásokat követően a magas jegybanki alapkamat és a kereskedelmi banki
forint-hitel kamatok magas szintje miatt az egyetlen, általa megfizethető forrás, a deviza alapú
hitelek felé fordult. A devizahitelek az álom beteljesítésének a lehetőségét csillantották meg, a
látszólag örökké tartó világkonjunktúra sodrában sokak úgy vélték, munkahelyük stabil,
jövedelmük mértéke előre láthatólag nem változik, a kormányzati propaganda 2005-től nagy
jólétről, Pannon pumáról harsogott, így a közember bátran vélhette, hogy saját kalkulációja szerint
bevállalhat egy hitelfelvételt a lakás megszerzéséhez, felújításához, korábbi, magas kamatozású Fthitel
kiváltásához stb. Az országot, lakosságot a kormány így tévedésbe ejtette, a hamis
biztonságba illútiójába ringatta a gazdasági fejlődés „kreatívan könyvelt” adatainak.
Az MNB
Az MNB fő prioritásainak megfelelően a forint árfolyamának védelme, az államadósság
finanszírozhatósága, valamint az inflációs cél betartása jelentős jegybanki alapkamat változásokat
igényelt, aminek következtében az MNB jegybanki alapkamat magas szintet ért el, és így a
forintkölcsönök drágábbá váltak a különféle devizákban nyújtható kölcsönöknél. ( Különös jelenség
ez: a jegybanknak van egy országa, nem pedig az országnak egy jegybankja). Az MNB az előbbi
célok elérése és a befektetők vonzása érdekében a jegybanki alapkamatot folyamatosan magas
szinten tartotta és tartja. Ez oda vezetett, hogy a bankszektorban a forinthitelek rendkívül drágává,
20%-ot meghaladó mértékűvé váltak a kétezres évekre. Ilyen mérvű kamatot nehéz finanszírozni,
így- mivel a devizaműveletek liberalizálása lényegében 2000-re befejeződött, megjelentek a
devizahitelek, nagyságrenddel kedvezőbb kamatokkal - a vállalati szegmens telítődése után
beindult 2002-től a lakossági deviza alapú hitelezés. A devizahitelezés kiépítésével jelentős
országkockázat-növekedés valósult meg, ami viszont pont ellentétes a forint stabilitásának
kívánalmával, mely tényről az ország vezetése tudott. (Rendelkezésünkre áll egy, a közigazgatási
apparátusból származó összefoglaló 2003 januárjából, mely ezekre a veszélyekre felhívta a
figyelmet, és amelyet - többek között- az akkori pénzügyminiszter és az akkori belügyminiszter
vettek kézhez.)
A bankok
A beérkező bankok örömmel tapasztalták azt a pénzügyi-jogi szigort, amelyet még az egykor
egyeduralkodó OTP bank alakított ki, és amelynek lényege egyfajta félhivatali működés, az ügyfél
és a bank közötti alá-fölérendeltség volt. Mindennek eredményeként létrejött egy olyan jogi,
közgazdasági és pénzügyi-kulturális közeg, amelynek folytán Magyarország különösen profitábilis
területté vált a bankszektor számára, így itt Európában egyedülálló jövedelmezőségre tettek szert
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés

5
a bankok. (Nem véletlen például, hogy a bankszektor 2009. évi első féléves profitjelentése az előző
évi bázishoz képest is jobb eredményeket mutatott, pedig állítólag pénzügyi válság volt.). (
Honlapunkon megtekinthetőek a bankok 2003-2008 összes fő adatai, benne a kiugró ROE, ROA
adatokkal, ami mutatta, hogy nemcsak az EU teljes átlagánál értek el magasabb nyereséget, hanem
még a kiemelten nyereséges CEE országok között is kiemelkedett a nálunk működő bankok
nyeresége.)
1998 után, a forint teljes konvertibilitásának létrejötte alapján egy új, a bankok számára jelentős
nyereséggel kecsegtető pénzügyi szolgáltatás kezdett kialakulni. Ez volt a deviza alapú hitelezés. A
nemzetközi banki piacon lényegesen alacsonyabb kamatszinten volt elérhető forrás, amely az
extraprofit lehetőségét adta a forrásokhoz hozzáférő bankok számára, mivel az alacsony külföldi
kamatszint és a magas belföldi kamatszint között lehetett meghatározni a hitelkamatokat. A bankok
kartell-szerű működést folytattak ebben az időszakban, hasonló kondíciókkal, hasonló
kamatszinttel jelentek meg a belföldi piacon. Az extraprofit egyik eleme a deviza-árfolyam eladási (
folyósításkori) és vételi ( törlesztéskori) árfolyama közötti különbség volt. A másik elem a
rendkívüli kreativitással kreált költségelemek felszaporításából eredt: folyósítási díj, rendelkezésre
tartási jutalék, hitelbírálati díj, stb. ( akadt olyan pénzintézet, amely 18-féle díjat tudott kitalálni). A
szerződések alapján az adósnak esélye sem volt arra, hogy akár csak megkísérelje ellenőrizni, hogy
a hitelező miért éppen annyit kér be tőle, azt hogyan számolja el, hol tart éppen törlesztése – ezekre
a választ néhány hitelező – külön díj ellenében- részben megadta, de az esetek többségében ilyen
információ-szolgáltatásra nem került sor.
A külföldi bankok magyarországi fiókjaikat, leánybankjaikat tetszőlegesen kialakított feltételekkel
finanszírozták, a finanszírozási kamatokon keresztül működtetve egy jelentős nagyságú
pénzszivattyút. A világ pénzbőségére tekintettel a hazai pénzintézetek komoly mértékben jutottak
forrásokhoz. A bankok által külföldön kifejlesztett technikák, pénzügyi eszközök egyrészt
modernizálták a magyar pénzügyeket, magasabb pénzügyi-technikai színvonalat honosítottak meg,
másrészt viszont készületlenül, így védtelenül találták a lakosságot, azok buktatóit nem ismertékismerhették
fel. A külföldi bankok gyanúnk szerint más, lényegesen kedvezőbb feltételekkel (úgy a
hitelhez jutás egyszerűsége/könnyűsége, a kamatláb, a futamidő alatti egyéb költségek és azok
változása, az ügyféllel való bánásmód hangneme, stílusa stb. tekintetében) szolgálják ki saját
honossági országukban az ügyfeleiket, mint Magyarországon. A magyar kis-és közepes
vállalkozások egyszerűen nem jutnak hitelhez, sok esetben jól működő vállalkozások kerültek
csődbe amiatt, hogy a finanszírozó bankjuk megvonta tőlük a finanszírozást.
A bankok - úgy tűnik- tudatosan erre a helyzetre ( magas alapkamat, saját lehetőségeit reálisan
felmérni nem képes lakosság, olcsó külföldi források, nagy kamatnyereség lehetősége, ideális,
bankbarát jogi környezet, mely lehetőséget ad a kockázatok teljes mértékű, adósra történő
áthárítására, az egyoldalú szerződésmódosításra) alapították az üzletpolitikájukat.
A későbbiekben, amint a belföldi deviza-alapú hitelezésből eredő extraprofit kezdett felgyülemleni,
azt a bankok nem kockázataik csökkentésére használták fel. A kedvező – erős – forintárfolyamot
kihasználva újabb devizaforrásokat vontak be és újabb deviza-alapú kölcsönöket nyújtottak.
Ügyfelekkel szembeni kockázati kitettségüket csupán szavatoló tőkéjük és a külföldi tulajdonos
által szigorúan betartatott tőke-megfelelési mutató korlátozta. Mihelyt ebbe a kihelyezési korlátba
ütköztek, a magyar ügyfeleken szerzett profitot a hazai leánybankban elvégzett tőkeemelés vagy
céltartalék-képzés helyett jutalékként kivették a külföldi tulajdonosok a pénzügyi intézményből
(bankból, pénzügyi vállalkozásból).
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés

6
Az eredmény
A lakosság jelentős része mintegy 800.000 devizahitel-ügyletet kötött meg. Ez szerényebb
becslések szerint is kb. 1,5-2 millió embert érint közvetlenül, de gyakorlatilag nincs olyan család,
amelynek rokoni-baráti körében ne volna devizahiteles. (Az átlagos magyar család 2,8 főből áll,
tehát közvetlenül 2,0 millió fő érintett, de a kezesek, és az egyéb ingatlanok bevonása miatt a
fedezeti kötelezettek, szülők, testvérek, stb. szintén érintetté váltak. Így minden egyes „fenyegetett”
devizahiteles további 3-4 teherviselővel áll pénzügyi függőségben. Ennek alapján ténylegesen,
közvetve érintettnek mondhatunk mintegy 4-5 millió főt, DÖNTŐEN a magyar középosztály
tagjait.)
Anomáliák a hitelszerződések megkötése körül
Az adósok döntő részének fogalma sem volt arról, hogy mit ír alá a hitelszerződés
megkötésekor. A hitelszerződéseket jól képzett jogászok fogalmazták, azok átolvasása és
értelmezése jogvégzettek számára is feladat, különös tekintettel arra, hogy a szerződések egész
rendszerét (kölcsönszerződés, zálogjogot alapító szerződés, opciós szerződés, nyilatkozatok az
adósoktól és a zálogkötelezettektől, stb.) kellett együttesen értelmezni. A banki szerződések
tartalmát csak akkor ismertették a hitelfelvevővel, amikor már előlegbe, foglalóba kifizette az
ingatlan vételárának 10-20-30%-át, hiszen csak egy meglévő adásvételi szerződés birtokában
nyújthatta be a hitelkérelmet. Azt megelőzően a bank nem adott ki szerződés-mintát, mondván
„minden szerződés egyedi, ezért nincs sztenderd formulájuk.” Ezeket a szerződéseket évtizedek
során dolgozták ki a külföldi bankok, és Magyarország esetében az általunk megbízott magyar
jogászok bevonásával minden lehetséges védekezési jogot elvettek a hitelfelvevőtől. Ezzel szemben
a kockázatok minden lehetséges esetére beépítették azt a jogi megoldást, ami a keletkező bármilyen
negatív változás terhét az adósra hárítja. A futamidő alatt esetleg keletkező, kedvező események
hatását viszont a szerződés vagy szóba sem hozza, vagy annak előnyeit kizárólag a hitelezőnek
biztosítja. Tényleges alapeset, hogy a közjegyző hatalmas díjért aláíratta azt az iratot is, melyben az
adós előre, önként lemond minden perlési, jogorvoslati jogáról. Az adóst az érdekelte, hogy végre
hozzájusson az áhított hitelhez, és megvehesse a vágyott lakást. A szerződéskötés az esetek
túlnyomó részében közjegyző előtt köttetett, mivel így az közokiratnak minősül, tehát annak alapján
bírósági eljárás nélkül lehet az állami végrehajtói szervezet segítségét igénybe venni a zálogként
lekötött ingatlanok értékesítése érdekében. Ez ugyan drága mulatság az adós részére, de nincs más
választása, ha pénzt akar. A közjegyző jobbik esetben felolvasta- ledarálta- a szakszöveget,
megkérdezve, az adósokat, hogy ugye megértették, és az a szerződési akaratukat tükrözi-e. Arra
nem volt mód, hogy az adós elvigye, előre átolvassa a szöveget, így első hallásra-olvasásra kellett
azt aláírnia, azon nem módosíthatott egyetlen szót sem. Jól képzett banki jogászok százai dolgozták
ki a szerződéseket,melyeket az ügyfél nem vizsgáltathatott meg hozzáértővel, tehát itt is érvényesült
az információs egyensúlytalanság.
A szerződés-csomag gyakori része – főleg a kisebb, éhesebb pénzügyi szolgáltatók körében – az
opciós szerződés. Ebben a kölcsönt adó vételi jogot szerez arra, hogy a kölcsönösszeg, vagy a
fedezetül lekötött ingatlan értékének egy hányada, a „menekülési érték” fejében, a kölcsönszerződés
felmondását követően egyoldalú jognyilatkozatával megszerezze az ingatlan tulajdonjogát, vagy e
jogot más számára engedményezze.
Az adós a törlesztések és a tartozás folyamatos devizára, illetve onnan forintra történő átszámítása
és a forintban felmerülő, de devizában teljesítendő költségek miatt képtelenné vált tartozása
ellenőrzésére, az ügylet áttekintésére. A deviza alapú hitelezés kezdetekor a forint árfolyama erős
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés

7
volt, és évekig ebben a tartományban maradt. A bankok a szerződéskötéskor nem hívták fel az
ügyfelek figyelmét arra a speciális kockázatra, amit az adós jövedelmétől eltérő pénznemben
törlesztendő tartozás jelentett a számára ( a hitelt felvevők szerint max. 10%-os árfolyam-mozgás
lehetőségéről tájékoztatták őket szóban, az ügyletkötés előtt, ezt utóbb persze lehetetlen
bizonyítani). Az események alapján utóbb úgy tűnik, hogy a bankok tudatosan tévedésbe ejtették a
szakmailag felkészületlen ügyfeleket.
Már ebben az időszakban mind belföldön, államigazgatási körökből, mind külföldről, szakmai
körökből érkeztek olyan jelzések a döntéshozókhoz, melyek szerint nagy, ezért nem vállalható a
kockázata a deviza alapú hitelezésnek. Ezeket a hangokat sem a kormányzat, sem a PSZÁF, sem a
bankok nem akarták meghallani. A számtalanszor módosított Hpt.- vel olyan bonyolult, nehezen
követhető jogi szabályozás jött létre, amely teljes mértékben kiszolgálta a bankszektor érdekeit, és
amely jogi unikumot teremtett Európában: az egyoldalúan, a bank által módosítható
hitelszerződések lehetőségét teremtette meg. A nyugati bankok szívesen vették azt a versenyelőnyt,
amelyet a bürokratikus, bank-centrikus, hivatal-szerű OTP működés mintája adott a számukra, és
ahhoz gyorsan alkalmazkodtak. Mindez természetesnek mondható folyamat volt, hisz a bankok
profitorientáltak, a megfelelő állami szabályozásnak, felügyeleti szerveknek kellett volna azokat
a fékeket beépíteni a pénzügyi rendszerbe, amelyek a visszaéléseket, az egészségtelen
folyamatokat megakadályozhatták volna. Erre nem került sor, mert nyilvánvalóan nem volt ilyen
szándék, illetve erre irányuló érdekeltség döntéshozói szinten. A magyar kormány feladata,
felelőssége volna mindenkor megvédeni a saját állampolgárait minden olyan veszélytől,
körülménytől, mely kárt okozhat neki. A Kormány feladata, kötelessége lett volna, hogy ezeket a
veszélyeket felismerje, és a lakosságot figyelmeztesse. Ezt nem tette 1986-ban Csernobil esetében,
és nem tette meg 2003-2009 idején, a devizahitel felvétel esetében sem, HOLOTT tudott ezekről a
veszélyekről.(lásd banki szakemberek nyilatkozatai, 2002-ből 2003-ból).
A bankrendszer tehát kihasználta a jövedelmek átcsoportosításának, a lakossági, vállalkozói, majd
az önkormányzati szektorból való kiszivattyúzásának a lehetőségét: vagy magas hozamú
állampapírt vett, vagy a jegybankban helyzete el felesleges eszközeit, vagy devizát vásárolt azokért
olcsón, és ebből a forrásból hitelezett. Tehette, mert a szabályozás, a piacot felügyelő szervek ezt
elnézték neki, lehetővé tették a számára.
A pénzügyi szolgáltatók, mint szakcégek rendelkeztek olyan szakértelemmel, amely számunkra
lehetővé tette azt, hogy az árfolyamkockázatokat megbecsüljék, az ügyfelek viszont nem, bár ezt
most gyakorta a szemükre hányják (információs aszimmetria). Az árfolyamkockázatok ügyfelekre
történő teljes áthárítása a szerződő felek mellérendeltségi pozícióját kérdőjelezte meg. A jogi
szabályozás gyarmati állapotokat tükröz, olyan mértékű egyoldalú előnyök illetik a hitelt
nyújtókat, és olyan mértékű egyoldalú terhek nyomasztják az adósokat. Mindez egy
monopolhelyzetben történt, mivel a pénzre vágyó hitelfelvevő kartell-jellegű piaci
együttmozgással találta magát szembe a hitelintézetek kínálatát vizsgálva, tehát nem dönthetett
úgy, hogy tisztességesebb, kiegyenlítettebb kondíciókat kínáló pénzintézettől vesz fel hitelt, mivel
belföldön ilyet nem talált, épp a jogi szabályozás adta extraprofit lehetősége miatt.
Az úgynevezett „devizaalapú” hitelek esetében a magyarországi hitelintézetek szinte kizárólag
forintban folyósítottak ki hiteleket az adósok részére, a mesterségesen – az államháztartás
finanszírozási igénye miatti állami, és a tőkerepatriálás érdekeit kiszolgáló jegybanki segédlettel- magasan
tartott jegybanki alapkamathoz képest kedvezőbb kamatozással. Ez a helyzet eredményezte azt,
hogy a hitelt felvenni szándékozók az előzőekben ismertetett okok miatt devizában adósodtak el,
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés
8
mert a rendszer ide irányította őket. A hitelt felvevők azonban azzal szembesültek, hogy ha
véletlenül az eladósodás devizájában keletkezett megtakarításuk, és abban akartak törleszteni, akkor
azt a hitelező nem fogadta el tőlük, azt forintra kellett váltania, majd a hitelező által megadott
árfolyamon azt a hitelező „váltotta” devizára, valójában egyszerűen további profitra tett szert a
vételi és az eladási devizaárfolyamok különbözetéből eredően, amely tétel szintén nem képezte a
THM számításakor figyelembe vett költségek részét. A hitelintézet tehát a rendelkezésére álló ( a
nála elhelyezett betétekből, bevételeiből eredő) olcsó Ft forrásokat vagy a bankközi vagy
nemzetközi piacon nagyon alacsony kamatozással felvett deviza-forrásokat folyósította ki forintban
az adós részére. A deviza alapú hitel meghatározás tehát csak egy, az adós számára fokozott
kockázatot és bizonytalanságot, a hitelező számára pedig az ellenőrizhetetlen és folyton
változtatható költségelemek révén az extraprofit lehetőségét jelentő elszámolási metódust takar.
Ez a módszer eredményezett Európában is kiemelkedő jövedelmezőséget a magyarországi
pénzintézeti szektor részére az elmúlt időszakban, és ebből a pozícióból nem kívánnak most
engedni a pénzintézetek, megkísérlik a még fizetőképes adósokra áthárítani a már nemfizetők miatt
keletkező veszteségeiket is, kihasználva a részükre jogszabályban biztosított, a kozmetikázó
jogalkotási lépések ellenére gyakorlatilag kontroll nélküli egyoldalú szerződésmódosítás jogát.
A hitelt nyújtó szervezetek két kategóriába sorolhatók: a bankok és az általuk finanszírozott
pénzügyi vállalkozások.
A bankok – a rájuk vonatkozó szigorúbb jogi szabályozás miatt- a potenciális ügyfélkör prudens
működés mellett is finanszírozható része (a hitelszerződések megkötése során az adós
hitelezhetőségét is vizsgálniuk kellett) számára folyósítottak hiteleket .
A hitelezési gyakorlat a legfőbb biztosítéknak az ingatlanfedezet tekinti.
Mivel jelentős volt az a lakossági réteg, amelyik ugyan rendelkezett ingatlannal, de nem
rendelkezett megfelelő, igazolható jövedelemmel ( szürke és feketegazdaság működése,
minimálbéren bejelentett, de valójában adózatlanul többet keresők tömegei a bérek túladóztatása
miatt), a banki rostán fennakadó, sok esetben már BAR -listás ügyfelek számára (a sok esetben volt
banki középvezetők által gründolt) a bankok által finanszírozott pénzügyi vállalkozások
folyósítottak tisztán ingatlan-fedezetre, hitelképességi vizsgálat nélkül hiteleket. Így állt elő az a
helyzet, hogy gyakorlatilag jövedelemigazolás nélkül folyósítottak 50-60 000 CHF nagyságú
hiteleket tömegesen olyanok számára, akik a bankoknál nem lettek volna hitelképesek. Ezzel jól
jártak a bankok, mert egy pótlólagos piaci szegmenst is be tudtak vonni a hitelezésbe, anélkül, hogy
törődniük kellett volna az adós személyes kockázataival, és saját szigorú folyósítási előírásaikkal,
jól jártak a hitelközvetítők, mert a bankok és az adósok közé ékelődve, levadászhatták a bankok
számára már nem kezelhető hiteligénylőket, és kellemes haszonnal adhatták tovább a banki
hiteleket, és jól jártak az adósok is, mert nem kellet jövedelemigazolással, BAR-listával stb.
vacakolni, pénzhez jutottak.
Ezt a hibát a pénzügyi kormányzat már 2002-2003 fordulóján észlelte, hisz folyamatosan
megkapták a a megfelelő monitoring szervektől a hitelkiáramlásra, és a devizahitelek veszélyeire
vonatkozó figyelmeztetést. Tehát ismerték a veszélyeket, de engedték a folyamatokat
kibontakozni, mert a politikai események rendre felülírták a szabályozási szándékot, ezért a
körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló 361/2009. (XII.
30.) Korm. rendelet csak igen későn jelent meg, (feltehetőleg jogharmonizációs nyomásra) amely,
ha korábban hatályban lett volna, ezek a másodvonalbeli pénzügyi intézmények / pénzügyi
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés
9
vállalkozások nem tudtak volna jelentős hitel-portfóliót felépíteni.
A fizetendő kamatok, kezelési költségek és egyéb díjak
A kamatszintek a hitelezők többségénél a válság kitörését követően jelentősen (az eddigi
kamatlábhoz képest még további 2-5 %-kal) emelkedtek, annak ellenére, hogy a svájci jegybanki
alapkamat jelentősen ( 0,5%-ra) lecsökkent. Ez nem magarázható mással, mint azzal, hogy újabb, a
kieső profit pótlására szolgáló eszközt talált a hitelezői kartell, ami a bankokból és a velük
együttműködő pénzügyi vállalkozásokból alakult.
A PSZÁF által felügyelt pénzügyi intézményeknél nagy gyakorisággal fordulhatott elő a válság
kialakulása előtt is a „felszámított díjak, jutalékok indokolatlanul magas összege, kaotikus
helyzete”, ami miatt a devizakölcsönöket felvevő ügyfeleknek kellett és kell jelentős mértékű
törlesztő részlet megnövekedéseket elszenvedniük.
A jogszabály (ld. a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások éves beszámoló készítési és
könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 250/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet) 3.§. (8)
előírja, hogy a pénzügyi szolgáltatások (így a kölcsön nyújtásra vonatkozóan is) díjainak (amibe
bele tartozik a kamat-, kezelési költség és MINDEN egyéb díj is) megállapítását, amelyek a
pénzügyi intézmény összes bevételében, ráfordításában jelentős részarányt képviselnek az adott
banknak, pénzügyi vállalkozásnak az önköltség-számítási szabályzatában alá kell támasztania.
Így kellene ennek történnie a pénzintézeti forrásköltségek, az ügyfelek felé felszámított kamatok, a
kezelési költségek, valamint az egyéb jutalékok meghatározásánál is. Ezzel szemben valószínűleg
kivételnek mondható, ha egy hitelező a tárgyév végén az adóssal közli, addig mennyi tőkét,
kamatot, egyéb költséget törlesztett, és ehhez képest mennyi a hátraléka. Nem tudjuk, a PSZÁF
ilyen tartalmú vizsgálatot végzett-e az elmúlt időszakban, számon kérte-e a hivatkozott
kormányrendelet ezen előírásainak a teljesítését a hitelezőkön.
A bankok és pénzügyi vállalkozások ár-(kamat)-kartellekbe tömörülve és a kölcsönfelvevők
kiszolgáltatott helyzetét kihasználva a még éppen kihelyezhető legmagasabb devizakölcsönkamatláb
mellett adták deviza kölcsöneiket arra hivatkozva és az árfolyamkockázat vonatkozásában
teljes mértékben tájékozatlan ügyfeleket meggyőzve, hogy a forint alapú kölcsön drágább, mivel
azután magasabb kamatot kellene fizetni.
Ebben az időszakban sem a PSZÁF, sem az MNB, sem a fogyasztóvédelemért felelős hatóság, sem
egyéb kormányzati szerv nem vizsgálta meg a pénzügyi intézmények deviza-forrásköltsége és a
deviza kölcsönöket felvevő ügyfelek által fizetett kamat és egyéb díjak közötti különbség
mértékét, és annak alátámasztottságát. Ez az állítás könnyen ellenőrizhető, ha megvizsgáljuk
például a pénzügyi válság bekövetkezte előtti bankközi piacon érvényes, SFR- és EUR- LIBOR
értékeket. A bankok ezeknek a kamatlábaknak az árazása szerint szerezték be a kihelyezendő
kölcsöneik forrásait, és ezekhez kell viszonyítani a magyarországi kihelyezéseik (ügyfelek által
felvett kölcsönök) kamatlábait, illetve a tartós hiteldíj mutatót (THM-et) is, nem felejtve azt a tényt,
hogy a kihelyezett kölcsöneik teljes mértékben változó kamatozású kölcsönök. Ez természetesen azt
jelenti, hogy a pénzügyi intézmények semmiféle kamatkockázatot sem vállaltak annak ellenére,
hogy a deviza-kamat különbség az általuk vállalt kockázat és nyújtott szolgáltatás értékéhez képest
különösen aránytalan mértékű hasznot biztosított számukra.
Egyetlen, a magyarországi korrekt pénzpiaci magatartás betartatásáért felelős, illetve a
kölcsönfelvevők érdekeit is szem előtt tartó hatóság sem tett intézkedést annak érdekében, hogy
megakadályozza kölcsönfelvevők szempontjából, hogy a banki forrásköltségekhez viszonyítva
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés
10
különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást (banki forrásköltséghez képest magas
kölcsönfelvevői kamatot és ügyfél által fizetett díjakat) tartalmazó kölcsönszerződések kerüljenek
megkötésre.
Ezen túl a bankszektor a válság kapcsán igen gyorsan reagálva, már az első fél-egy évben felemelte
például a kezelési költségeket, miközben ezen költségelem a szokásos magyarázattal, a „források
drágulásával” sem függött össze.
A helyzeten csak súlyosbított a banki etikai kódex bevezetése és annak az állami ellenőrző
szervek által viselkedési normaként történő elfogadása, ami egy már súlyosan egyensúlytalan, a
hitelezők számára egyoldalúan előnyös helyzetet betonozott be, alapként véve az elfogadásakor
hatályos gyakorlatot. Így ugyanis még inkább elkendőzték a kölcsönfelvevők által megfizettetett
kamatok, költségtételek és egyéb díjak jogszabályban előírt módon történő igazolásának kérdését.
Feltehetően a PSZÁF továbbra sem végezte el jogszabályban rögzített feladatát, nevezetesen az
önköltségszámítás elvei alapján nem győződött meg arról, hogy például a kezelési költségemelés
mértéke az egyes pénzügyi intézményeknél indokolt volt-e, így a megemelt kezelési költség
sokaknál bebetonozódott, a bankok a már elért kedvező pozícióikat, „etikusan” meg tudták tartani.
Tovább súlyosbította az állapotokat az egyoldalú szerződésmódosítást tiltó jogszabály, mely már
törvényileg is visszafordíthatatlanná tette az igazságtalanságot.
0,5-1% százalékos kezelési költségemelkedés jelentős, forintban fizetendő, több százalékos
törlesztő-részlet emelkedést jelent. Ez nagy terhet ró azokra, akik az árfolyam, és kamatváltozások
még nagyobb összegeit kénytelenek előteremteni hónapról hónapra, miközben a hitel felvételekor
maximum csak 10-15%-os, esetleges negatív változásra készítették fel őket, és így is vizsgálták be
hitelképességüket. A kezelési költség emelkedése teljesen indokolatlan: döntően számítógépes
programok „kezelik” a hiteleket, nem munkaerő dolgozik ezekkel. De a ROE, ROA táblázatokból
is látszik, hogy a bankok kamat és díjfizetésből adódó bevétele folyamatosan, hatalmasat nőtt 2003
óta, a működési költség viszont nem nőtt, hanem szinte minden banknál csökkent, az egyéb
„pénzügyi tevékenység” területen pedig nőtt a veszteségük, de az elért nyereség abszolút értékben
is megtöbbszöröződött 2003 és 2009 között.
Az egyszerű emelésen túl további „furcsaság” is tapasztalható a deviza alapú hiteleknél a kezelési
költség területén. Ez pedig az, hogy a kezelési költséget százalékos arányban határozzák meg, (a
kölcsönösszeg százalékában) miközben az valójában nem függ össze a hitel nagyságával, ezért
sokkal inkább bújtatott kamat-tételnek értelmezhető. A hozzánk forduló deviza alapú kölcsönt
felvevők tapasztalata szerint a kölcsön folyósításakor meghatározott havi törlesztő-részlethez képest
átlagosan és forintban 10-15%-al emelkedhetett meg a kezelési költség változtatása miatt az aktuális
havi törlesztő részletük, amelynek teljesítése a kölcsönfelvevőt, illetve hozzátartozóit súlyos és
további, hosszan tartó nélkülözésnek teszi ki.
A hitelközvetítők szerepe is kérdéses e folyamatban – igen nehéz dolga van az ügyfélnek, ha be
akarja bizonyítani, hogy a kihelyezett hitel után jutalékot kapó hitelközvetítő beszélte rá az adóst
ingatlan célú hitelének szabad felhasználásúval való kiváltására. Vannak hitelközvetítők, amelyek
a trendeket érzékelve most a behajtói oldalon jeleskednek. Érzékelhető láncolat van egyes
ingatlanfejlesztők – ingatlanforgalmazók – pénzügyi tanácsadó cégek – és ingatlan árverező cégek
között, amelyek rendelkeznek a hitelfelvevő MINDEN bizalmas pénzügyi információjával. Egy
rendszert alkotnak, és tudják, mikor „roggyan meg” a hitelfelvevő, és mikor kell a behajtó céget
ráküldeni. Személyek és cégtulajdonok összefonódása, kereszttulajdonlása biztosítja a folyamat
működését. Ennek a folyamatnak a része a mostani tervezet is, mely szerint „folyamatosan,
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés
11
negyedéves ütemezésben kell piacra dobni az árverezendő ingatlanokat, valamint az a megoldás,
hogy a potenciális Vevő kapja az árverezett lakás kedvező megszerzéséhez a támogatást. E
megoldások ezért elfogadhatatlanok, mert ezzel nem az adóst segíti a kormány, hanem a bankokat,
a bedőlt ingatlanfedezet reménybeli Vevőjét, és az állami költségvetést az ingatlanszerzési illeték
révén.
3. A jelenlegi helyzet
A 90 napon túli késedelemmel rendelkező adósok száma ugrásszerűen nő ( 2010 szeptember:
90.000, 2011 január 105.000, március: 107.000). A KHR lista jelenleg 860.000 személy adatait
tartalmazza, azaz a népesség majd 10 %-a hitelképtelen. Ez egyrészt a foglalkoztatási helyzettel, a
recesszióval, másrészt azzal függ össze, hogy a bankok által bevezetett moratóriumok, úgynevezett
„fizetési könnyítések” kezdenek lejárni, és egyre több – átmenetileg lélegzethez jutott adósszembesül
az ugrásszerűen megnövekedett törlesztőrészletekkel. A tapasztalat az, hogy a
pénzintézetek nem hajlandóak az eredeti hitelszerződésekben kikötött jövedelmezőségi
elvárásaikból engedni az adósokkal való tárgyalásaik során, így a „könnyítés” lejárta után az
elmaradt törlesztések utáni – egyébként az adós számára összegszerűen kirészletezett, az időbeli
lefolyást is tartalmazó, dokumentált, pontos és tételes bemutatás nélkül kiszámított-- kamatos
kamatok is az adósok nyakába zúdulnak. A futamidő-hosszabbítások csapdájába is sok adós
beleesett, és az öt-tíz évvel hosszabb futamidőre vonatkozó szerződésmódosítás aláírása után
megdöbbenve szembesült a legfeljebb minimális mértékben csökkenő havi részletekkel. Az
annuitásos kamatszámítási mód miatt - bár jó néhány év alatt jelentős összegeket fizettek meg az
adósok, de - a tőketartozásuk gyakorlatilag alig, vagy egyáltalán nem csökkent, azaz a hitelező
nyereségét már nagyobb részt megfizették, de tőkét még nem vagy alig törlesztettek.
A „lepattanóra játszó” - tehát a bankok által már be nem vállalható, de a partnereikként működőpénzügyi
vállalkozások által ingatlanfedezettel finanszírozott ügyfelek esetében a legsúlyosabb
a helyzet. Ezek a pénzügyi vállalkozások – úgy tűnik- kifejezetten a hitelezési hullám a
meglovagolására jöttek létre, és biztosra mentek, amikor is szerződéseikben minden elképzelhető
jogi biztosítékot felvonultattak saját pozícióik és az őket refinanszírozó bankok védelme érdekében.
Van olyan pénzintézet, mely szerződésében választottbírósági kikötéssel igyekeztek az adós
kedvét elvenni a jogvitától, ami mellesleg az EU jogszabályaiba ütközik. Ez a kikötés a hitelező
részére biztosított egyoldalú előnyök közül különösen súlyos, az adósok jogérvényesítési
lehetőségeit tudatosan szűkítő megoldás, tekintettel arra, hogy a választottbírósági eljárások nem
ismerik a költségmentesség, illetékfeljegyzési jog lehetőségét, és az általános hatáskörű
bíróságoknál jóval költségesebb igényérvényesítési módot takarnak, mely kikötésnek így a
feltehető célja éppen hitelező hasonló igények érvényesítésétől való mentesítése volt.
E körben mondható általánosnak a vételi ( opciós) jog kikötése is, amelynek révén minden további
hercehurca ( árverés, bírósági végrehajtás, jogvita) nélkül lehetséges a vevő kijelölése a pénzügyi
vállalkozás számára, melynek csak értesítenie kell az adóst arról, hogy a fedezeti ingatlan
tulajdonjogát – vételi jogával élve- megszerezte. Az opciós szerződések a felek információs
aszimmetriáján alapulnak, így erőfölénnyel való visszaélést valósítanak meg – kérdés, hogy
magyar bíróság eljut-e majd ennek a felismeréséig. E szerződések általában napi kötbérkikötést is
tartalmaznak arra az időszakra, amíg az adós nem adja át az ingatlanát az új tulajdonos számára (
ennek mértéke az egyik cég esetében 20.000 Ft/nap, amely a saját alkalmazottja által ügyvezetett és
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés
12
ugyanahhoz a tulajdonosi csoporthoz kötődő kissé cinikusan kb. Otthont- és Támaszt Nyújtó
Nonprofit kft.-nek nevezett, azonos székhelyre bejegyzett cég részére adja át a bedőlt hitelekből
megszerezhető ingatlanokat, 29.900 Ft napi késedelmi kamat mellett). Ezt követően az új
tulajdonos, már mint a hitelezőtől megvásárolt követelés jogosultja is fellép, vagy a pénzügyi
vállalkozás vagy az őt finanszírozó bank teszi ezt saját jogán, követelve az adós tartozásából az
opciós jog gyakorlását követően még fennmaradt, általában tetemes mértékű adósság megfizetését (
ennek kizárására lett volna jó megoldás a Kósa-Rogán 8 pontos javaslatcsomagból az ún. „walk
away right”, a szabad elvonulás jogának biztosítása az adós számára, amely azonban elbukott – a
többi, bankok számára fájdalmas javaslattal együtt a bankszövetség ellenállásán és a bizonytalan
politikai akarat miatt).
Az opciós jog gyakorlása alapján megjelenő új tulajdonos aztán már nem válogat az
eszközökben, legutóbb egy esetben pl. a gáz- és áramszolgáltatóknál a tulajdoni lap alapján eljárva
az új tulajdonos – a jogszerzését vitató per alatt- felmondta a szolgáltatási szerződéseket, és
februárban leszereltette a mérőórákat, kilakoltatási moratórium ide vagy oda. Ezt a jogalkalmazó
nem tekintette kényszerítésnek, vagy annak kísérletének, nem úgy, mint a VÉSZ elnöke bankokkal
szembeni moratóriumkövetelését – mintha a jogalkalmazói mérce eltérő lenne, attól függően, ki a
sértett?
A jelenlegi helyzetben az adósok azzal szembesülnek, hogy a számukra legfájdalmasabb esemény, a
lakásuk elvesztése után még mindig majdnem annyival tartoznak a banknak, mint a
szerződéskötéskor, azaz beállt az adósrabszolgaság állapota, amikor is a végrehajtó minden
jövedelemből levonja majd a törvény által engedett mértéket, ami az adós megélhetését
veszélyezteti, és reménytelenné teszi számára a kilábalást, hisz a szerződésbe foglalt kamatok 28-
30%-os mértéke mellett az adósság soha nem fogyhat el. Ez a helyzet egyrészt az öngyilkosságok, a
depressziósok számát növelheti, illetve más pszichoszomatikus betegségek megjelenését készíti elő
az érintett adósok körében, másrészt valószínűvé teszi a feketegazdaság szerepének a növekedését
is, mivel nem fogja megérni az adós számára a legális szférában dolgozni.
A másik veszély az, hogy a bankok a bedőlt hiteleket -állítólag- csomagokban adják el - egyes
források szerint elsősorban- off-shore érdekeltségek számára. Ebben az esetben fel sem merül az a
lehetőség, hogy az adós maga vásárolhassa ki ilyen értékesítés esetén as követelést. Ezt az adós
részére biztosított elővásárlási jognak kellene lehetővé tennie. A követelés új tulajdonosa – mely
akár 15%-ért is hozzájuthat a követeléshez, amely ettől még nem szűnik meg- az új, ismeretlen ,
arctalan tulajdonos érvényesítheti a jelzálogjogot, és behajthatja a követelést az adóstól, tehát az
adósrabszolgai állapot ebben a megoldásban is biztosított. Az ilyen követelésvásárlás pénzintézeti
tevékenységnek minősül, így a PSZÁF-nek kellene megvizsgálnia – elsősorban a nagybankoknál- ,
hogy ez a pletyka-szinten terjedő információ mennyire valós, a vevő rendelkezik-e a jogszabályi
feltételekkel e tevékenység végzéséhez. A fedezetül szolgáló ingatlanok eladása nem esik ebbe a
körbe, itt viszont azt kellene a felügyeltnek vizsgálnia, hogy a hitelezők a fedezetnyilvántartásaikat
vezették-e, és ha igen, azok kellőképp alátámasztottak-e.
Az interneten már olyan levelek keringenek, amelyekben az elkeseredett adósok lakásuk
felgyújtásával fenyegetőznek kilakoltatás esetére, mondván, hogy ha vesznie kell a lakásnak,
akkor az ne legyen a banké se, és legalább a börtön adjon fedelet és ellátást a számukra.
Jellemző a bankokra és a pénzintézetekre is, hogy az adós élethelyzetében beállt lényeges
változást ( munkahely elvesztését, adóstárs halálát, tehát tipikus vis maior helyzetet nem
hajlandóak a legcsekélyebb mértékben sem tolerálni, profitelvárásaikból (vélhetőleg a külföldi
tulajdonosok igényeinek megfelelendő) nem engednek. Mivel nő a nemfizető ügyfelek száma, a
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés
13
még fizetőkre igyekeznek ráteríteni a terheket, a díjak és költségek emelésével, és a
szerződésben foglaltak kíméletlen kikényszerítésével. Egyes adósmentő szervezetek hitelezőkkel
összecsengő álláspontja szerint sok adós azért nem fizet, mert van moratórium, így inkább másra
költi a pénzét. Ezt az állítást a mi tapasztalataink nem támasztják alá, bár nem kizárható, hogy
valóban létezik ez a jelenség is, de inkább az a jellemző, hogy az adós családja olyan mértékben ad
elsőbbséget a havi törlesztésnek, hogy inkább minden másról lemond, vagy ami még rosszabb,
hitelkártyákon kezd el tartozást felhalmozni, vagy közüzemi tartozásokat halmoz fel, így erősítve az
adósságspirált. A már felmondott hitel esetében a szerződés megszűnt, az adósnak azonnal vissza
kellene fizetnie a tartozást, amire persze igen ritkán képes, ennek ellenére a pénzintézet
munkatársainak telefonos zaklatása nem szűnik meg, próbálnak minél többet kisajtolni az adósból a
szerződés visszaállítása lehetőségének lebegtetésével. Ez a banki mentalitás mutatkozott meg
Kolontár, Devecser esetében is: nem maradt semmid, meghalt egy családtag? Nem baj, de a havi
törlesztőrészlet legyen befizetve, és illene gondoskodni az értékét vesztett ingatlan után is
pótfedezetről...
Ha az adós kezdeményezi a szerződés módosítását, a megváltozott élethelyzetéhez való igazítását,
és pl. közli, hogy anyagi helyzete milyen törlesztőrészletek fizetését tenné lehetővé, akkor kap
esetleg fizetési könnyítést, de úgy, hogy közben kamatozik az a különbözet is, amelyet nem tud az
éppen aktuális törlesztőrészletekből befizetni. A hitelezők ügyfélkezelési gyakorlata csak
sztenderdizált megoldásokra képes, az ügyintézők mozgástere szűk, a döntések több szinttel
feljebb, még csak nem is fiókvezetői szinten születnek , az adós teljesítési igyekezete,
együttműködési készsége, speciális szempontjai figyelmen kívül maradnak. Ez azért nem érthető
magatartás, mert sokkal könnyebben vezet el a szerződés felmondásához, és a bizonytalan eredetű
végrehajtáshoz, mint egy olyan megoldás, amely az átdolgozott feltételek miatt lehetőséget ad az
adós számára az elfogadható mértékű teherviselésre, a szerződés fenntartására, a bank megtérülési
kockázatának – és profitjának- csökkenése mellett.
Érdekes jelenség, hogy a főleg Nyugat-Magyarországon közvetlenül hitelező osztrák bankok
lényegesen rugalmasabbnak bizonyulnak, mint a hazai pénzintézetek, sokkal könnyebb egy
felmondott szerződést visszaállítani velük, mint az itt működő pénzintézetekkel. Az ő esetükben a
problémát gyakran a helyi jogi képviseletüket ellátó magyarországi ügyvéd merevebb ( „adós
fizess”) hozzáállása szokta jelenteni.
Jó néhány, már végrehajtás alatt álló ingatlan esetében annak értékesítését a magas végrehajtói
jutalék és költség lehetetleníti el, ha egy hitelszerződésben több adós is szerepel, és egy ingatlan a
fedezet, 2-3 adós esetében kétszeres-háromszoros végrehajtói költség merül fel az árverés során,
mert erre a díjszabás lehetőséget ad. A végrehajtók szerepét és díjazását vizsgálni kell a
folyamatban, a visszaélések lehetőségeit, a bűnözői körök befolyását ki kell zárni, és a levont
következtetések alapján a Vht. szabályainak módosítása feltétlenül elvégzendő feladat.
A bírósági eljárás nélküli közvetlen végrehajtás lehetősége érdekében a szerződések és azok
módosításai döntő többségét közjegyzői okiratba foglalják. A nehéz helyzetben lévő adós, ha ki tud
könyörögni egy módosítást, megdöbbenve áll az előtt a tény előtt, hogy egy-két havi
törlesztőrészlettel felérő mértékű közjegyzői díjat kell viselnie. A hitelezési hullám haszonélvezői
így a bankok után a közjegyzők, akik viszont semmiféle kockázatot nem viselnek,
megkerülhetetlenül megvámolják a folyamatot, miközben az adósok figyelmét nem hívják fel a
sokszor jogszabályba ütköző, egyoldalú szerződési kikötésekre. Az adós legtöbbször csak a
közjegyző előtt találkozott a bonyolult, egyéb banki szabályzatokra hivatkozó szerződéssel, amelyet
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés
14
a közjegyző felolvasásából ismerhetett meg, azon módosítási lehetősége nem volt, ha fel akarta
venni az áhított hitelt, nem volt más választása, mint azt aláírni.
Fentiek alapján indokolt átgondolni, hogy a jelenlegi – jelzálogjoggal fedezett és közjegyzői
okiratban rögzített – kölcsönszerződések alapján kialakult válságban milyen felelősség terheli a
közjegyzőket. A kölcsönfelvevő ügyfélnek – aki lehet, hogy pénzügyileg és jogilag is képzetlen, az
árfolyam és kamatkockázat létezéséről a szerződés aláírása előtt fogalma sincs – a közjegyző
közreműködése alapján kellett volna a kölcsönszerződés részleteit megértenie. Vizsgálandóak azok
a körülmények, hogy a Közjegyzői Kamara és / vagy a fogyasztóvédelmi / pénzügyi felügyeleti
hatóság mikor és hogyan vizsgálta a jelzálogjoggal fedezett kölcsön szerződések tartalmát
elmagyarázó és azokat hitelesítő közjegyzők munkáját, és mi volt ezeknek a vizsgálatoknak az
eredménye, illetve a közjegyzőket milyen felelősség terheli a kialakult helyzettel kapcsolatban. A
hitelfolyósítások boomjánaak időszakában a bankok kilószám küldték az azonos tartalmú
szöveggel a közjegyzőhöz az ügyfeleket, sőt esetenként a közjegyzők a bankban tartották a
fogadóórát, amikor százával írták alá a sztenderd szerződéseket. Lehet, hogy nem volt értékarányos
a teljesítés?
Ugyanez a kérdés felvethető a bankokat képviselő jogászok, ügyvédek, jogtanácsosok esetében is.
Az a legszebb az egész folyamatban, hogy az adóson kívül mindenki széttárja a karját, és joggal
jelenti ki: én csak a feladatomat végzem, a jogszabályok által adott keretek között. Ez egyenként, a
rendszer egyes elemeire még igaz is lehet, de összességében az egész rendszer működése mélyen
társadalomellenes, annak szociális-bizalmi szövetét romboló. A hitelközvetítő megkapja a pénzét a
folyósításkor, ezért igyekszik minél magasabb összegű hitel felvételére rábírni az ügyfelét. A
kölcsönt adó pénzintézet gyakorlatilag szabad kezet kap a szerződés által arra, hogy olyan díjakat,
olyan árfolyamot számítson fel, amit nem szégyell, s ha nem tud fizetni az adós, az ingatlan
értékesítéséből hozzájut minimum a befektetett tőkéjéhez, a kamatokkal pedig akár élete végéig
tartozik neki az adós. A közjegyzőnek biztos üzlet a bankszektor, egyszerű, de jól jövedelmező
munka, (azt nem köteles vizsgálni, hogy a 85 éves hitelfelvevő vajon miért köt 25 éves lejáratra
szerződést). A végrehajtó sikerdíjat kap a behajtás után, ha ugyanarra az ingatlanra több adóssal
szemben zajlik a végrehajtás, akkor adósonként felszámolhatja ezt, mögötte ott áll a rendőrség, ha
kell, erőszakkal is érvényt szerez a végrehajtási lappal vagy végrehajtási záradékkal indított
eljárásnak, közben a megfelelő törzsvevők/ törzsárverezők sem maradnak haszon nélkül). Az új
tulajdonos birtokba kerülését segítik az őrző-védő cégek, melyek sokszor megfélemlítéssel, az adós
zaklatásával vagy akár erőszakkal próbálják az adóst az elvesztett ingatlana kiürítésére rábírni -így
válik teljessé a bomlástermékekre szakosodó iparág vertikuma, melyben mindenki tisztes polgárnak
érzi magát.
Az adósok ma teljesen kiszolgáltatott helyzetben vannak, esélyük sincs arra, hogy jogi úton
eredményt érjenek el érdekeik védelmében, a banktól az végrehajtásig az „adós fizess” elve
érvényesül, anélkül, hogy figyelembe vennék a körülmények, az adós élethelyzetének lényeges
megváltozását, sok esetben az adós tudatos megtévesztését és félrevezetését a szerződéskötési
folyamat vagy a szerződ teljesítése során. Nincsenek eszközeik, nincs jogvédelmük, nincs olyan
érdekképviseletük, melyet partnernek tekintene a kormányzat vagy a bankszektor. Az adósok
teljesen atomizáltak, demoralizáltak, csodaváróak. Ha az alapokhoz, a tisztességtelen feltételekhez
nem nyúl hozzá a döntéshozó, tehát a szerződések súlyos egyensúlytalanságának kiküszöbölésére
nem tesz kísérletet, akkor csak tüneti kezelést alkalmaz. Ez bizony elsősorban a bankrendszernek
volna fájdalmas, de az évtizedes rekordnyereség után tudomásul kellene venni, hogy nem csak a
reklámokban kellene szót ejteni a bankok társadalmi felelősségéről (ami most gyakorlatilag az
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés
15
úgynevezett politikai felelősséggel azonos súlyú, azaz nincs). Egy bankrendszer nem verhet ronccsá
egy társadalmat, egy felelős kormányzat pedig nem köthet ezt lehetővé tevő tartalmú, az adósok
leszalámizását lehetővé tevő paktumot a társadalom feje felett a bankrendszerrel, gondolná a
józanul gondolkodó. Lehet, hogy mégis?
4. A Bajnai- és az Orbán-kormány megoldási kísérletei, azok értékelése
A Bajnai-kormány hitelválságra vonatkozó reakciója a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami
készfizető kezességről szóló 2009. évi IV. törvény volt. A lakáscélú kölcsönszerződésben
meghatározott törlesztési kötelezettség teljesítéséhez (azaz a fizetési késedelemmel érintett
törlesztőrészletek erejéig) az adós részére áthidaló kölcsönt folyósíthat a hitelezője. Az állam
készfizető kezesként felel az áthidaló kölcsön összegének és kamatainak 70-80%-ért.A jogszabály
logikája szerint olyan szigorú feltételeket szabott meg az áthidaló kölcsön felvételéhez, hogy csak
néhány száz adós tudta ezeket országos szinten teljesíteni. A törvény csak a lakáscélú kölcsönökre,
lízingszerződésekre vonatkozott, nem véve figyelembe azt a tényt, hogy sok, korábban lakáscélú
kölcsönt szabad felhasználású kölcsönnel váltottak ki. A törvény lényegi, oki kezelést nem adott,
csak tünetit, de azt is csak a tünetek igen szűk körére, így az adósságcsapda felszámolására
alkalmatlan volt.
A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló 2009. évi LXXVII.
törvény az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvényt annyiban módosította, hogy illetékmentessé
tette a hitelintézet által elengedett követelést.
A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény a területre vonatkozó uniós jogi
szabályozásnak megfelelően fogalmazza meg a hitelszerződések feltételeit, amelyekkel a fennálló
hitelszerződések jelentős mértékben ellentétben voltak ( pl. tájékoztatási kötelezettség a fogyasztó
felé, előtörlesztés joga). A pénzintézet fogyasztóval szembeni viszonya merőben más az EU-ban,
ezt be kéne tartania a pénzügyi rendszernek, ugyanis a fogyasztónak az EU-ban nem csak
kötelezettségei vannak, de hatékony jogvédelme is.
Ezt a területet érinti- ha közvetve is- a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a
hitelképesség vizsgálatáról szóló 361/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet, melynek erénye, hogy
végre felismerte a gyakorlat csapdáját, azt, hogy pusztán ingatlanfedezetre, tényleges hitelképességi
vizsgálat nélkül folyt évekig a hitelezés a kihelyezett hitelek nagy része esetében.
Az Orbán-kormány időszakának első intézkedése volt a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi
LIII. törvény módosításáról megalkotott 2010. évi LXXXI. törvény, amely 2011. április 15-ig
bevezette az ún. kilakoltatási moratóriumot. Ez feltétlenül szükséges , tűzoltó lépés volt, amelyet a
problémakör átfogó elemzésének, a megoldási módok kimunkálásának kellett volna követnie. Ez
sajnos a mai napig nem történt meg. Kérdés: nyáron jobban esik a kilakoltatás? Jön-e ismét tél a
nyár után?
Az Orbán- kormány a zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól
szóló 12/2003. (I. 30.) Korm. rendelet módosításával, a 194/2010. (VI. 10.) Korm. rendelettel
2010. december 31-ig bírósági eljáráson kívüli esetekben – árverezési moratóriumot vezetett be,
amelyet a 2/2011. (I. 14.) kormányrendelettel 2011. április 15-ig meghosszabbított, aminek
alapján a kötelezett által lakott lakóingatlan csak a kötelezett erre irányuló, az állami
adóhatóságnál személyesen előterjesztett írásbeli hozzájárulása alapján értékesíthető ebben a
formában ( közvetlen banki árverés).
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés
16
Sajnálatos, hogy a PWC által a nemzeti eszközkezelőre vonatkozóan 2010 nyárelőn elkészített,
kidolgozott koncepciót a kormányzat érdemi vizsgálat nélkül elvetette, holott az 2010
szeptemberére felállhatott volna.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény a PSZÁF
hatáskörét bővítette, fogyasztóvédelmi hatósági jogkört kapott, feladatává vált a pénzügyi
közvetítőrendszer stabil, zavartalan, átlátható és hatékony működésének biztosítása, a pénzügyi
közvetítőrendszer részét képező személyek és szervezetek prudens működésének elősegítése, az
egyes pénzügyi szervezeteket fenyegető, nemkívánatos üzleti és gazdasági kockázatok feltárása,a
kialakult kockázatok csökkentése vagy megszüntetése, illetve az egyes pénzügyi szervezetek
prudens működésének biztosítása érdekében megelőző intézkedések alkalmazása, a pénzügyi
szervezetek által nyújtott szolgáltatásokat igénybe vevők érdekeinek védelme, a pénzügyi
közvetítőrendszerrel szembeni közbizalom erősítése. Ha megkésett is, de helyes irányú szabályozást
tartalmaz.
Az önkormányzati választások előtt vált ismét sürgőssé a problémakör valamilyen szintű kezelése,
ekkor a Kósa-Rogán képviselők által kezdeményezett ún. 8 pontos javaslatcsomag hozott
legalább részleges megoldásra vonatkozó reményeket. Ezek a remények gyorsan elhaltak a
tárgyalásokra kiválasztott civil szervezetek ( Fehér Kéményseprők, PSZLF, BHKE, Hitelszövetség)
előtt, mivel a biztató kezdet, jó képviselői kezdeményezés, tárgylókészség, konstruktív hozzáállás
után következett a Bankszövetséggel a tárgyalási forduló, melyet követően csak az árnyéka maradt
meg a javaslatnak, melyre vonatkozó civil kritikák légüres térbe hullottak, reakció nélkül maradtak,
és megszületett a 7 pont törvénye, amely az „egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz
helyzetbe került lakáscélú hitelt felvevő fogyasztók megsegítése érdekében szükséges
módosításáról” címet viseli, és 2010. évi XCVI. törvényként ismert.
A törvény legfontosabb rendelkezései a következők ( az eredeti 8 pont szövege vastagon szedve, a
törvényszöveg tartalmi kivonata dőlt betűkkel, kritikáink normál betűkkel jelölve):
1. Egyoldalú szerződésmódosítás tilalma az ügyfél számára hátrányos esetekben. szerződés a
pénzügyi intézmény által az ügyfél számára kedvezőtlenül kizárólag a kamat tekintetében,
kormányrendeletben meghatározott esetekben, feltételekkel és módon módosítható, amennyiben azt
a jegybanki alapkamat, a refinanszírozási kamatlábak, a pénzpiaci indexek, a hitelező lekötött
ügyfélbetétei kamatának változása, a szabályozói környezet, illetve a hitelkockázat
kormányrendeletben meghatározott változása indokolja.
2. Az önkényes kamatemelés tilalma a lakáshitelek esetén. A tv. meghatározza a lakáscélú hitel
fogalmát. Az önkényes kamatemelés tilalmát az önkényesen meghatározott egyéb díjak emelésének
a tilalmára is kiterjesztenénk. Meg kellene határozni a kamatemelés feltételeit, melyek az ügyfelek
által ellenőrizhetőek, valósak, kimutathatóak legyenek ( pl. utalás alapkamatra, bankközi kamatra).
3. A középárfolyam kötelező alkalmazása a devizahiteleknél. A kölcsön, a havonta esedékessé
váló törlesztőrészlet, valamint a devizában megállapított bármilyen költség, díj vagy jutalék
forintban meghatározott összegének kiszámítása - ha a pénzügyi intézmény nem határoz meg saját
deviza-középárfolyamot - a Magyar Nemzeti Bank által megállapított és közzétett, hivatalos
devizaárfolyam alapján történik. Nem elsősorban az árfolyamon nyertek a hitelezők, sokkal inkább
a devizára átváltott majd forintra visszaváltott költségelemek, kamatok, tőkésített kamatok átváltási
kurzusai alkalmazásával.
4. Az ügyfél kérésére a hitel ingyenes előtörlesztésének lehetővé tétele.
Lakáscélú jelzáloghitel
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés
17
esetében az érvényesített költségek mértéke az (1) bekezdés esetében az előtörlesztett összeg 1%-
1,5%-át nem haladhatja meg, kivéve, ha a részleges vagy teljes előtörlesztés - részben vagy
egészben - más pénzügyi intézmény által folyósított kölcsönből történik. Lakáscélú jelzáloghitel
esetében nem illeti meg a hitelezőt költségtérítés a szerződés hatálybalépésétől számított
huszonnégy hónapot követően teljesített első részleges, vagy teljes előtörlesztés (végtörlesztés)
alkalmával, kivéve, ha a részleges vagy teljes előtörlesztés (végtörlesztés) - részben vagy egészben -
más pénzügyi intézmény által folyósított kölcsönből történik, vagy ha az előtörlesztett összeg
meghaladja a kölcsönszerződésben meghatározott kölcsönösszeg felét. Nem az a jellemző
probléma, hogy nem tudnak költségmentesen előtörleszteni az adósok.
5. Kérelem esetén ötéves futamidő-hosszabbítás automatikus biztosítása. Lakáscélú
jelzáloghitel esetén a futamidő meghosszabbításáért a hitelező nem jogosult semmilyen, általa
megállapított mértékű díjat, jutalékot vagy költséget felszámítani, amennyiben a futamidő
meghosszabbítására öt éven belül nem került sor.
Lakáscélú jelzáloghitel esetén, amennyiben a szerződése alapján fennálló kötelezettsége
teljesítésével a fogyasztó legalább kilencven napos késedelemben van, a fogyasztó a futamidő alatt
egy alkalommal írásban kezdeményezheti a futamidő meghosszabbítását legfeljebb öt évvel. Az ilyen
kérelem teljesítését a hitelező alapos ok nélkül nem tagadhatja meg. Ebben az esetben a díjak,
költségek, jutalékok vonatkozásában a (3) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni. Sajnos nincs
meghatározva az alapos ok fogalma, tehát gumiszabály lett ebből, nincs szankciója annak, ha a
pénzintézet nem tesz eleget e kötelezettségének.
6. A tiszta lappal indulás jogának megteremtése: az adóssal szembeni követelés a jelzálog alá
vett ingatlan aktuális értékének 100 %-át nem haladhatja meg. Ez a rendelkezés a
bankszövetség nyomására kimaradt a jogszabályból, pedig ez vehette volna elejét az
adósrabszolgaság kialakulásának( szabad elvonulás joga)
7. A tartós fizetésképtelenség beálltát követően minden büntetőkamat, késedelmi kamat,
egyéb extradíjas költség felszámításának a tilalma. a szerződés felmondását követő
kilencvenedik napot követően a pénzügyi intézmény a fogyasztó nem teljesítése miatt késedelmi
kamatot, költséget, díjat vagy jutalékot nem számíthat fel a felmondás napját megelőző napon
érvényes ügyleti kamatot és kezelési költséget meghaladó összegben.
8. Az igazságosság érdekében a fenti intézkedések nem terjedhetnek ki sem az üzleti célú
befektetésekre, sem a második vagy harmadik ingatlan hitelezésére. Ez a pont maradéktalanul
megvalósult. A fenti intézkedések nagyrészt a hitelezési tevékenység etikussá tételét irányozták elő,
a jövőre nézve fogalmaztak meg normákat, ezért ezen elvek alkalmazását nem lehetett volna csak
az első lakás esetére korlátozni ( pl. a 8. pont szerint nem védett esetekben lehessen továbbra is
egyoldalúan szerződést módosítani, önkényesen kamatot, költséget emelni?).
Összességében kijelenthető, hogy ez a szabályozás is csak olyan felületei kezelés szintjén maradt
meg, amely a társadalom felé azt hivatott jelezni, hogy a politikai elit foglalkozik a problémával, a
bankvilág felé pedig azt, hogy lényeges banki érdekek nem fognak sérülni, ha a bankadó ellen nem
lépnek fel túlzottan ellenségesen, a kopasztás folytatódhat ( bankkártyahasználat költségei,
bankköltségek Európában egyedülállóan magas mértéke, a látra szóló kamatok és a hitelkamatok
közötti rés nagysága, a deviza alapú hitelek darázsfészkének meg nem bolygatása, a likvid banki
pénzeszközök MNB alapkamaton való kamatoztatása, a tőke és profit kiszivattyúzásának
akadálytalansága stb. révén).
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés
18
5. Várható fejlemények
Az ingatlanpiaci kereslet beszűkülése, a túlkínálat miatt az ingatlanárak csökkennek, a
hitelszerződésekben meghatározott fedezeti értékek alá esnek, így már csak azért is felmondási
lehetősége van a hitelezőnek, mert az adós nem tud pótfedezetet produkálni. A kisebb, „lepattanóra
játszó”, tehát a nagy bankok által azért mégis csak kockázatosnak ítélt adósok esetében , pusztán
ingatlanfedezet alapján hitelt nyújtó pénzügyi vállalkozások az általuk kikötött vételi jogok
gyakorlását az adós késedelembe esését követően meglehetősen gyorsan átruházzák harmadik
személyekre, melyek között előfordulhatnak az azonos tulajdonosi körbe, vagy alkalmazottaik
tulajdonában lévő cégek, vagy ismerőseik/ barátaik/ rokonaik és/ vagy üzletfeleik is , nyilván
megfelelő kondíciókkal, az adós helyzete pedig ettől kezdve teljesen reménytelenné válik, hisz más
tulajdonában lakik, napi kötbérrel, amellett, hogy a hitelező felé sem szűnt meg a tartozása, ami
általában 30% körüli késedelmi kamat mellett multiplikálódik. Ezzel beáll az adósrabszolgaság
állapota, az életfogytig tartó adósság mindaddig kíséri az adóst, amíg hivatalos jövedelme van. A
jelenlegi jogrendszer mindezt teljesen legálisnak tekinti, a bíróságok, végrehajtók, közjegyzők,
rendőrök, ügyészek, ügyvédek a törvény szigorával fogják az adósrabszolgai állapotot fenntartani,
és az adósok tétova, a jog védelmét remélő védekezési kísérleteit a rendszer elutasítja, egyszerűen
nem is állnak rendelkezésre megfelelő védelmet lehetővé tevő eszközök az adósi oldalon, hisz pl. a
kölcsönszerződéseknél a szerződés megtámadására nyitva álló 1 éves, a Ptk-ban meghatározott
határidő elteltével az adós már nem is vitathatja keresettel, csak beszámítási kifogással a
jogtalanságot, egyoldalúságot, értékaránytalanságot. Nincs olyan jogszabály, amelyre hivatkozva az
adós a szerződése feltételeinek bírói módosítását kérhetné, pl. vis maiorra, helyzete lényeges
megváltozására hivatkozva. Ez szükségszerűen vezet az adósok radikalizálódásához ( ld. a
fedezeti ingatlan felgyújtásával fenyegető adósok), vagy a frusztrált agressziójuk önmaguk ellen
fordításához ( depresszió, válás, öngyilkosság). Az adósok képtelenek saját érdekvédelmükre,
az egyéni menekülési megoldásokat követő kádári stratégiák kudarcot vallanak, az élet céljának és
értelmének tekintett, megszerzett lakás, a létbiztonság feltétele eltűnik.
Ha a kormányzat az eddigi módon, a kisebb ellenállás irányában, tehát a bankszektor érdekeinek
alárendelten tesz ( vagy inkább nem tesz), akkor rövidesen szociális katasztrófa következik be,
minimum félmillió ember veszíti el a lakhatását, mely a szociális ellátórendszerek azonnali
összeomlását fogja kiváltani, ami viszont a költségvetés felborulásához vezet. Pedig valószínűleg
még mindig „olcsóbb” az államnak valahogy megmenteni egy család lakhatását, mint a 2 gyereket
otthonban elhelyezni, a szülőknek segélyt, és gyógykezelést biztosítani az elkövetkezendő 5-15
évre.
A Nemzeti Eszközkezelőről eddig kiszivárgott tervek alapján az is sejthető, hogy az Eszközkezelő
– ha egyáltalán létrejön- a bedőlő hitelekből eredő követelések helyett ( mely esetben a bajba jutott
hiteles az Eszközkezelővel került volna kapcsolatba) a fedezetét adó ingatlanokat fogja
megvásárolni ( mely esetben a bank hozzájut a követelése nagy részéhez, és szerződéséből eredően
még mindig követelése lesz az adóssal szemben). Ez azért hiba, mert a bankszektor , az MNB és az
állami szervek által az elmúlt 8 évben elkövetett hibák ( a deviza alapú jelzáloghitelezés
ráengedése a társadalomra) árát így az adófizetők fizetnék meg, mivel így az állami döntéshozók
hibáit, és a bankszektor bűneit szétterítenék a lakosságra, és azt a vesztesekkel fizettetnék meg.
A megoldási javaslatainkból is ki fog tűnni, hogy ennek a problémakörnek a rendezése a sok
kapcsolódó, szintén válságban lévő alrendszer miatt holisztikus, rendszerszintű, társadalmi szintű
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés
19
megközelítést igényel. Ez a válság lehetőséget ad arra, hogy a magyar társadalom nagyon sok
szinten gyógyuljon, magasabb minőségi szintre ugorjon. A hitelezési válság ( mint a többi
válságtünet is) elsősorban morális gyökerekre nyúlik vissza, ezért kell az etika irányából közelíteni
a megoldáshoz is. Ha jó válaszokat adunk, az csak kollektív munka eredménye lehet, és az egyrészt
hazánkat fogja stabilizálni, de nem a jelenlegi, növekedés-orientál, poszt-neoliberális globalizációs
paradigma, hanem egy új, a lokalitások önfenntartására, sokszínűségének fenntartására törekvő,
globálisan gondolkodó, a Földnek, a természeti környezetnek a megfelelő tiszteletet, ezáltal a
túlélés feltételeit megadó paradigma mentén. Lehet, hogy anyagi- fogyasztási szinten szerényebb,
de a fenntarthatóság, a jövőkép szempontjából életképesebb társadalom fog ennek nyomán
kialakulni, ami viszont segítheti az egész emberiség ilyen irányú fejlődését. Ha rossz válaszokat
adunk, a megszokott sémák használatával, vagy nem teszünk semmi érdemit, csak tüneti kezelést
folytatunk, akkor példátlan elszegényedés, a demográfiai, egészségügyi helyzet további
rosszabbodása, a kivándorlás megindulása, a latin-amerikainál is nagyobb jövedelmi különbségek
és egészségtelenebb társadalmi szerkezet fog kialakulni, óriási, ellátásra szoruló csoportokkal, a
bűnözés megugrásával. Milyen országban szeretnénk élni, ez a kérdés tehát.
A deviza alapú hitelezés újbóli beindításának újabban megszellőztetett terve feltehetőleg alapos, az
előzményekből okuló helyzetelemzésen, kockázatelemzésen, a „szabad-e olyan devizában
eladósodni, mely eltér a jövedelmem devizájától” alapkérdés közgazdaságilag is elfogadható szintű
megválaszolásán alapul, de ezek az érvek még nem ismertek előttünk. Az a tény, hogy a kormány
újsághírek szerint kizárólag a bankszövetséggel tárgyal, és nem is kíváncsi az adósok
érdekképviseleteinek véleményére, nem sok jót ígér. A sajtóhírekből úgy tűnik, az adósmentőnek
nevezett csomag tartalmilag valójában újabb bankmentő csomag lesz, mert nem látszik, hogy a
bankrendszer bármiről is lemondana, tényleges áldozatot, kötelezettséget vállalna, a kormányzat
pedig a bankszektornak fizetett adóforintok ellenében ( a nyugati mintáktól eltérően) nem kap majd
semmit, csak időt nyer.
Úgy tűnik tehát számunkra, hogy a rendszer belső megjavítására irányuló, a megjavíthatóság
illúzióján alapuló kísérletek - mint ez is- már elkésettek, csak egy nagy áldozatokkal járó „kemény
landolás” fog segíteni ennek a társadalomnak abban, hogy tudatosabbá váljon, és megteremtse a
saját maga érdekeit szolgáló új létformáját, annak intézményrendszerét. Ennek ellenére, mégis,
hátha....
6. Megoldási javaslataink
Egyesületünk erőforrásai nem elegendőek egy átfogó, minden szempontot figyelembe vevő
megoldás felvázolásához. Egyébként sem hiszünk az egy csatornás, tehát egyetlen eszközön
keresztül megvalósuló megoldásban, nagyon sok elem együttes érvényesülése, komoly előrelátás,
hatáselemzés lenne szükséges ahhoz, hogy ez a problémahalmaz hosszabb távon megoldható
legyen, a lehető legkisebb megrázkódtatás mellett. Az alábbiakban ötleteket vázolunk fel, amelyek
nem feltétlenül alkotnak koherens rendszert, de amelyek kellő politikai akarat esetén egy rendszer
elemeinek csírái lehetnek. A politikai akarat lehet a kormányzó erők döntésén alapuló, vagy az
események eszkalálódása kapcsán felmerülő, alulról jövő társadalmi szerveződés elhatározásából
fakadó, vagy a kettő kombinációja.
A megoldás egyik eleme az adósságcsapdában vergődő adósok tudatosítása, oktatása. A
hitelválsággal érintettek tudatosodását segítendő fontosnak tartanánk olyan előadások, képzések
szervezését önszervező csoportok számára, amelyek világossá tennék részükre, hogy milyen
világpolitikai, helyi gazdasági és politikai folyamatok, milyen érdekek játszottak közre a jelenlegi
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés
20
helyzet kialakulásában, ők személy szerint miért és miben hibáztak, mit kell a jövőben elkerülniük,
mi az, amit személy szerint tehetnek a saját sorsuk jobbra fordítása érdekében, mire számíthatnak,
milyen technikák léteznek a saját érdekeik védelmére. A képzés legfőbb célja a tudatosan
együttműködő, egymásra utaltságát felismert emberek közösségének a kialakítása, annak
felismertetése, hogy egyedül nincs esélyük, az egyéni megoldások korábban bevett technikája itt
nem működik. Ha a hitelválság tovább eszkalálódik, amire most minden esély megvan, akkor
nagyon lényeges lesz az, hogy ezek az emberek ne süllyedjenek a reménytelenségbe, ne fordítsák
mások vagy önmaguk ellen agressziójukat, ne legyenek depressziósak, ne kövessenek el
öngyilkosságot stb. Legyen egy olyan szervezet, amely más civil szervezetekkel, egyházakkal,
szakemberekkel összefogva kivezető utat, reményt mutat, képes jövőképet felmutatni akár az
egyedi példák bemutatása révén azok számára, akik maguktól képtelenek lennének kimászni a
helyzetükből. Nem megmenteni kell ezeket az embereket, hanem a tudatosságuk emelésében lehet
számukra segítséget nyújtani, hogy maguktól legyenek képesek a személyre szabott megoldásokat
megtalálni.
A megoldás másik eleme a bankrendszerben dolgozók előzőekhez hasonló tudatosítása, az etikus
bankolás normáinak, feltételrendszerének kidolgozása, a társadalom bankokkal szembeni
igényeinek megfogalmazása. Nem a társadalom van a bankrendszerért, hanem fordítva, a
bankrendszernek nem szabad pusztán nyereségigényt kielégítenie a társadalom rovására, be kell
töltenie a munkamegosztásban kijelölt helyét. Mindeközben meg kell változtatni, újra fel kell
építeni a pénzügyi rendszer működésének alapjait és meg kell teremteni a pénzügyi rendszer
megfelelő szakmai kompetenciákkal biztosított – a felügyelt intézményekkel való összejátszást
teljes mértékben kizáró - felügyelését és ellenőrzését. Ha ennek következményeként egyes bankok a
magyar piacról való kivonulásukkal fenyegetnek, akkor ne legyen más választásuk, mint a feltételek
elfogadása mellett a maradás, vagy azok elutasítása esetén a távozás. Ezzel egy időben létre kell
hozni a hazai érdekeket képviselő bankrendszert, a helyi pénzek ( mint pl. a soproni Kékfrank)
használatának elősegítésével.
A megoldás harmadik eleme a politikai rendszerben rejlik, mivel a jelenlegi, demokráciának
mondott hatalomgyakorlási mód nem felel meg a kor követelményeinek, az ún. politikai felelősség
tartalmatlan, mivel a teljes felelőtlenséget címkézi fel ( az elmúlt 21 év, vagy az azt megelőző
időszak bármely súlyos korrupciós ügyéért, a nemzet értelmetlen eladósításáért, vagyonának
kiárusításáért, termelő kapacitásának, fennmaradása hosszú távú feltételeinek tönkretételéért
vontak-e bárkit is felelősségre? Ugyanezért kiadott kitüntetésekről viszont tudunk.)
A megoldás negyedik eleme a perek indítása a szerződések egyoldalúságainak kiküszöbölése
érdekében, de ehhez az ezt támogató, kialakult jogi kultúra, a pozitivista jogalkalmazói szemlélet
miatt a kollektív perlés lehetőségét kiszélesítő, leegyszerűsítő jogalkotási lépések szükségesek. A
civil szerveződés minden törvényes eszközt felhasználjon annak érdekében, hogy pertársaságokat
szervezzen adott kölcsönügyletek rendszerbe rendezése mellett adott pénzügyi intézmények ellen
bizonyítva azt, hogy a devizakölcsönt felvevők adott körének rászorult helyzetét az adott pénzügyi
intézmény üzletszerűen kihasználta, kamat-és egyéb díjrendszerének szerződésbe foglalásával
különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatás folyamatos igénybevételére tett szert a devizaadós
terhére, ami miatt a devizaadós és hozzátartozói súlyos és további nélkülözést szenvednek el.
A megoldás ötödik eleme azon konkrét módszerek és megoldások gyűjteménye, amelyek a
devizahiteles problémakör lebontására, az ezzel érintettek emberhez méltó élete feltételeinek
biztosítására hivatottak. Az alábbiakban ezek vázlatát ismertetjük.
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés
21
Alapelvek:
• Az adósságcsapda következményei nem háríthatóak át a teljes népességre.
• Kötelezettséget kell megfogalmazni, és egyben lehetőséget kell adni a felvett hitelek ( de
csak azok, nem a banki módszerekkel multiplikált, felfújt követelések) visszafizetésére. Ez
azzal jár, hogy a jogi szabályozás eszközrendszerével, közhatalmi eszközökkel bele kell
nyúlni a hiteljogviszonyokba, azok egyensúlytalanságát ki kell küszöbölni, azokat a
megváltozott helyzethez kell igazítani. Itt bizony meg kell haladni a reparáció körében
néhány jogelvet, lehetőséget kell adni a bíróság számára arra, hogy az adós
életkörülményeinek jelentős, nem neki felróható megváltozása esetén a felek közötti
hitelszerződés feltételeit a méltányosság alapelveinek jogszabályba foglalt figyelembe
vételével megváltoztathassa. (1992 -1993 idején a magyar országgyűlés, a magyar Kormány
már beavatkozott a magánfelek közötti szerződésbe, amikor a lakáshitelek addigi 3%-os
kamatát megemelte 20%-ra az OTP javára.)
Egy lehetséges megoldási javaslat:
• A kölcsönszerződés aláírásakor a pénzügyi intézmény által megállapított fedezet értéke
maradjon a pénzügyi intézmény kockázata és a kölcsön törlesztésének futamideje alatt – a
körülmények változása okán – ne változtathassa meg a fedezet értékét és ne írhassa elő
pótfedezet bevonását a pénzügyi intézmény.
• Amennyiben a kölcsönfelvevőnek felróható ok miatt szűnik meg a kölcsönszerződés, a
hitelező hatókörébe vont fedezeten érvényesített hitelezői kielégítésen túl a
kölcsönfelvevőnek semmiféle további kötelezettsége a hitelező felé ne legyen („walk away”
klauzula, a „szabad elvonulás” elve). Természetesen abban az esetben, ha a fedezetből a
kölcsönösszeg és a kölcsönszerződésben előre rögzített, a hitelező indokolt költségein túl
fennmarad egy értékkülönbözet, azzal a hitelezőnek el kell számolnia a kölcsönfelvevő felé,
és a fedezet értékéből fennmaradt összeget ki kell fizetnie a kölcsönfelvevőnek.
• az adósnak a hitel felvételekor kapott forintösszeget kell tőkeként visszafizetnie, levonva
abból a tőketörlesztésre eddig a korábbi szerződése alapján megfizetett összegeket ( a
hitelező részére eddig megfizetett összegek képezik a hitelező hasznát, és a veszteségei
finanszírozásának forrását)
• a törlesztőrészletek a kölcsön folyósításkori első törlesztőrészletének a szintjén kell
maradjanak
• az annuitásos kamatszámítást lineáris kamatszámításnak kell felváltania
• a kamat mértéke a jegybanki alapkamathoz kötött, olyan kamatfelárral, amely a pénzintézet
tényleges, valós és indokolt működési költségeit kell, hogy fedezze ( azaz nincs tanácsadói,
management díj, stb.)
• az adósok számára eddig felszámított kamatok, késedelmi kamatok, bármely jogcímen járó
díjak, költségek a múltra nézve megszűnnek, bírói úton nem követelhetőek (
adósságelengedés), és a jövőben sem felszámíthatóak, kizárólag a havi törlesztőrészletet és
a lineáris kamat adott hóra eső összegét kérheti be a hitelező.
• ha a hitelező értékesíti az adóssal szembeni követelését, abban az esetben arra az adóst
elővásárlási jog, az eszközkezelőt pedig - ha az adós nem élt elővásárlási jogával - a
követelés 15%-án vételi jog illeti meg.
• a felmondott, akár végrehajtás alatt álló hitelszerződéseket a fenti elvek alapján hatályukba
vissza kell állítani,
• az opciós szerződésekkel szerzett ingatlanok esetében az adós és a hitelező együttes
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés
22
nyilatkozatától függően a kialakult helyzet fenntartható, ha az adós annak eredményeként
szabadul a hitelszerződésből eredő minden követelés alól, vagy ha nincs ilyen megállapodás,
akkor e szerződéseket semmisnek kell tekinteni, az adóst vissza kell helyezni a tulajdonába,
és helyre kell állítani a hitelszerződést, a fentiek szerint.
• amelyik hitelező e megoldásban nem működik közre, annak portfólióját az állam által
megjelölt jogi személy ( eszközkezelő) egyoldalú vételi jogával, az eredeti hitelszerződés
alapján folyósított összeg 15%-a mint vételár ellenében megvásárolhatja.
• Ha az adós önhibáján kívül nem tudja teljesíteni a módosított hitelszerződés szerinti
kötelezettségeit sem, akkor egyéni tanácsadással meg kell kísérelni fizetőképességének
helyreállítását, a munkaerőpiacra való visszavezetését, mely időszak alatt törlesztési
moratóriumot kap.
• Ha az adós önhibájából nem tudja teljesíteni a módosított hitelszerződés szerinti
kötelezettségeit sem, akkor egyéni csődeljárás lefolytatására kerül sor, az eszközkezelő
portfóliójából kiutalandó bérlakásban, vagy, ha ez jár kisebb költséggel, az adós lakásában
(melynek tulajdonjoga az eszközkezelőre száll át) kell elhelyezni.
További javaslataink:
1. Azonnali intézkedés: az opciós jogok gyakorlásának befagyasztása a lakossági
hitelszerződéseknél. A lakott otthonra a MAGÁNCSŐD intézményének bevezetéséig (a Földhivatal
ne vezessen át tulajdonjogot lakóingatlanra banki kölcsönszerződésre kikötött opciós jog alapján).
Az opciós szerződésekkel a 2008. október 1-ét követően a földhivatali nyilvántartás alapján
megszerzett ingatlanok esetében vételi jog alapítása az állam vagy az általa kijelölt szervezet javára,
amelynek alapján a vételi jog megszerzésének ára, az engedményezéssel megszerzett követelés
vételára lesz a vételi jog alapján fizetendő összeg, az ingatlan/ követelés pedig az állami szervezet
tulajdonába kerül, amely vagy bérbe adja, vagy egy részfizetési megállapodás keretében
részletfizetéssel eladja a korábbi tulajdonos részére. Az opciós szerződések érvénytelenségének
kimondása a még élő és a felmondott hitelszerződések esetében.
2. Szükséges, hogy a PSZÁF, mint a felügyeletről szóló törvényben rögzítettek szerint a
hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások prudens működésének felügyeletéért felelős hatóság, a tőle
elvárható gondossággal végezze feladatát és a számviteli törvény és a kapcsolódó számviteli
kormányrendelet költségekre, díjakra és önköltség meghatározására vonatkozó szabályait megsértő
pénzügyi intézmények ellen hivatalból tegyen feljelentést a számviteli fegyelem súlyos megsértése
miatt. Szükségesnek tartjuk a PSZÁF szakmai munkájának ellenőrzését, annak kiderítése
érdekében, hogy ennek az ellenőrzésnek a tükrében hogyan alakulhatott ki a kölcsönt felvevő
családok százezreinek létezését is veszélyeztető, egyértelműen a pénzügyi intézmények által
okozott káosz.
3. Célszerű lenne az uzsora fogalmát is jogszabályban meghatározni, és például egy olyan határt is
szabni, hogy az adós összes, futamidőn belüli fizetési kötelezettsége nem haladhatja meg a felvett
tőke bizonyos méretékét, pl. 200%-át.
4. Banki követelések csak bírósági végrehajtási eljárásban legyenek behajthatóak. Végrehajtási
költségek maximalizálása, indokoltságuk vizsgálata ( ugyanazon ingatlanra vezetett végrehajtás
esetén ne lehessen adósonként ugyanazt a díjat felszámítani), a visszaélések lehetőségének kizárása
( káron szerzés tilalmának elve érvényesüljön).
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés
23
5. Törvényi szabályozás biztosítsa a felek egyenjogúságát a kölcsönszerződésekben.
-Kamat (és egyéb költség) maximalizálása törvényi szabályozással. A lehetséges
költségfajták meghatározása, mértékük maximalizálása. Az uzsora meghatározása, és a
tisztességes kamat (pl. jegybanki alapkamat+0.25%) meghatározása. A cél az átlátható,
etikus banki működés megteremtése.
-Nyilvános hitelszerződési feltételek, az interneten közzétéve, melyektől az ügyfél
hátrányára nem lehet eltérni. (Az ügyfél számára legyenek előzetesen összehasonlíthatóak a
különböző banki ajánlatok.) A szerződés aláírása előtt az ügyfélnek lehetősége legyen a
szerződését áttekinteni, szakemberrel megvizsgáltatni. A bank adjon írásbeli tájékoztatást az
egyes, általa ajánlott hitelkonstrukciók tartalmáról, kockázatáról, az ügyfél várható teljes
fizetési kötelezettségéről, valamint arról, milyen körülmények alapján milyen
fizetőképességi csoportba sorolta az ügyfelet. PSZÁF engedély kelljen minden pü
termékhez, ezek regisztrációja legyen kötelező.
- A Bank nem alkalmazhat olyan szerződéses kikötést, melyet a PSZÁF kifogásol akár
jogszabályba ütközése, akár tisztességtelen volta, akár az egyenrangúság elvének
megszegése miatt.
- Közérthető, magyar nyelven megfogalmazott rövid hitelszerződések (a közérthetőség
ellenőrzése véletlenszerűen kiválasztott mintán), a PSZÁF előre ellenőrizzen, és hagyjon
jóvá minden egyes szerződésmintát.
-A banki felmondási jog korlátozása, a kölcsön (maximum 2 évre történő) átütemezése
kezdeményezésének joga az ügyfél részére, ha a körülményeiben önhibáján kívül, -
törlesztési szándéka és együttműködő magatartása mellett – jelentős, megélhetését
veszélyeztető romlás áll be. Ha a bankkal nem sikerül megállapodni, a bíróság döntsön!
-Opciós jog kikötésének, és már kikötött ilyen jog érvényesítésének tilalma lakóingatlanra
( folyamatban lévő ügyekre is alkalmazandó módon) a korábban megkötött ilyen opciós
szerződések hatályon kívül helyezése .
-Választott bírósági kikötés , a Ptk-tól eltérő egyéb jogkikötés tilalma.
-Kölcsönszerződés vagy annak biztosítéki szerződései közjegyzői okiratba foglalásának
tilalma ( annak érdekében, hogy bírósági eljárás nélkül ne lehessen a fedezeti ingatlanra
végrehajtást vezetni).
-A fennálló szerződésekre is kiterjed a felek egyenjogúságát biztosító törvényi
szabályozás hatálya, annak alapján a hitelszerződéseket 120 napon belül a törvénynek
megfelelően módosítani kell, a nem módosított, törvénybe ütköző rendelkezéseket ezt
követően semmisnek kell tekinteni.
6. A KHR szabályait is újra kellene gondolni, minden lefutott hitelszerződés után törölni kellene az
adós adatait a rendszerből (a felkerülés, és a lekerülés újraszabályozása, és bírósági jogorvoslat
biztosítása, az ehhez kapcsolódó kártérítési szabályok kidolgozása. Ne legyen súlyosabb
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület Jelentés
24
következménye a listára való felkerülésnek, mint egy büntetőügyben meghozott ítéletnek.
Az ügyfél kérésére, ésszerű díj ellenében a rá vonatkozó hitelminősítést a rendelkezésére kell
bocsátani.
7. Hitelkövetelések vagy a fedezet eladásánál legyen az adósnak elővásárlási joga, másodsorban
pedig egy erre a célra létrehozott Nemzeti Eszközkezelő Szervezetnek legyen elővásárlási joga.
8. Krízisközpontok felállítása kistérségenként. Céljuk a fizetésképtelenné vált, vagy az afelé
haladó családok segítése, tanácsadás, felvilágosítás a jogokról, lehetőségekről, pályázatok, egyéb
lehetőségek kihasználása, közvetlen kapcsolat a munkaügyi központokkal. E központok ismertetik
az adósokkal a lehetőségeket, azokat az ügymeneteket, amelyekkel az ügy rendezhető.
9. Az adósok zaklatásának megszüntetése késedelem esetén. A késedelmes hitelek kezelésének,
behajtásának szabályozása, különös tekintettel az adósok pszichikai, és egyéb módon történő
zaklatásának megszüntetésére, ennek büntetőjogi értékelése. A jóhiszemű, együttműködő, saját
hibáján kívüli okból fizetési nehézséggel küzdő adóssal a bank köteles együttműködni a helyzet
megoldása, az ügyfél fizetőképességének helyreállítása érdekében, külön költség felszámítása
nélkül.
10. Reklámkorlátozás a pénzügyi termékekre, és a társadalom pénzügyi tudatosítása. A reklámok
költsége egy részét a társadalom oktatására, a pénzügyi kultúra szintjének emelésére lehessen
felhasználni.

2011. április 4.

PSZLF Egyesület
kapcsolat:
dr. Madari Tibor
elnök
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület
1027 Budapest, Frankel Leó u. 5. mf.2.
www.pszlf.com
7. Mellékletek (táblázatok, hivatkozott jogszabályok -a www.pszlf.com honlapról letölthetőek)